A weboldal helyes működéséhez engedélyezze böngészőjében a javascriptet!

Szentségi felkészítő

2021. augusztus 25. (szerda) 8:00

plébániatemplomOlyan egyetemistáknak, illetve felnőtteknek indítunk felkészítő tanfolyamot (katekumenátus), akiket nem kereszteltek meg gyermekkorukban vagy nem voltak elsőáldozók, illetve bérmálkozók. A tanfolyamról, szentségi felkészítőről a plébánián lehet érdeklődni, illetve a szentmisék előtt és után itt a templomban. Szeptember közepén szeretnénk elindítani a kurzust. Leginkább a házasságkötéshez és különösen keresztszülőség vállalásához van szükség a szentségek pótlására. 

Olvassuk el együtt egy év alatt A Katolikus Egyház Katekizmusát (KEK)!

2021. augusztus 25. (szerda) 7:00

www.iec2020.hu Lelki tréning napi 7 percben

Szentmise közös szándékra

2021. augusztus 24. (kedd) 8:00

plébániatemplomVasárnap (augusztus 29.) az esti szentmisét ismételten közös szándékra ajánljuk fel. Templomunkban a hátul kihelyezett pulpitusnál lehet szándékot kérni. A borítékra írjuk rá a szándékot és adományunkat helyezzük a borítékba, majd dobjuk a nyílásba. Ebben a szentmisében mindazokért imádkozunk, akik kérik.

Olvassuk el együtt egy év alatt A Katolikus Egyház Katekizmusát (KEK)!

2021. augusztus 24. (kedd) 7:00

www.iec2020.hu Lelki tréning napi 7 percben

Olvassuk el együtt egy év alatt A Katolikus Egyház Katekizmusát (KEK)!

2021. augusztus 23. (hétfő) 7:00

www.iec2020.hu Lelki tréning napi 7 percben

Imafüzér a Világ Győzedelmes Királynője tiszteletére

2021. augusztus 22. (vasárnap) 14:50

Szűz Mária királynőKeresztre: Itt függ a mi hitünk, a mi reményünk, a mi szeretetünk, életünk, üdvösségünk és győzelmünk!

Szemekre (3): Üdvözlégy

Tizedekre (5):

Nagy (önálló) szemre: Dicsőség az Atyának, dicsőség a Fiúnak, dicsőség a Szentléleknek, a Szeplőtelen Szűz, a Világ Győzedelmes Királynője által, most és mindörökkön-örökké. Ámen. Alleluja! Ave Maria!

Kis szemekre (10): Világ Győzedelmes Királynője, mutasd meg hatalmadat!

Záró ima (3x): Szent, szent, szent a seregek Ura és Istene, telve van az ég és föld az Ő dicsőségével! Áldott, ki az Úr nevében jő! Dicséret, hála, szeretet és dicsőség legyen Néked, Istenünk, hogy a Világ Győzedelmes Királynőjét adtad minékünk! 

Olvassuk el együtt egy év alatt A Katolikus Egyház Katekizmusát (KEK)!

2021. augusztus 21. (szombat) 7:00

www.iec2020.hu Lelki tréning napi 7 percben

Olvassuk el együtt egy év alatt A Katolikus Egyház Katekizmusát (KEK)!

2021. augusztus 20. (péntek) 7:00

www.iec2020.hu Lelki tréning napi 7 percben

Szentmise közös szándékra

2021. augusztus 19. (csütörtök) 8:00

004Augusztus 29-én (vasárnap) az esti szentmisét ismételten közös szándékra ajánljuk fel. Templomunkban a hátul kihelyezett pulpitusnál lehet szándékot kérni. A borítékra írjuk rá a szándékot és adományunkat helyezzük a borítékba, majd dobjuk a nyílásba. Ebben a szentmisében mindazokért imádkozunk, akik kérik.

Olvassuk el együtt egy év alatt A Katolikus Egyház Katekizmusát (KEK)!

2021. augusztus 19. (csütörtök) 7:00

www.iec2020.hu Lelki tréning napi 7 percben