2025. december 7. – Advent 2. vasárnapja

Evangélium:
Abban az időben: Keresztelő János megjelent Judea pusztájában, és így tanított: „Térjetek meg, elközelgett a mennyek országa!” Ő volt az, akiről Izajás próféta ezt mondta: A pusztában kiáltónak szava:
Készítsétek elő az Úr útját,
tegyétek egyenessé ösvényeit!
János öltözéke teveszőrből készült, és bőrövet viselt a derekán. Sáska és vadméz volt az étele. Kivonult hozzá Jeruzsálem, egész Judea és a Jordán vidéke. Megvallották bűneiket, és ő megkeresztelte őket a Jordán folyóban. Amikor látta, hogy sok farizeus és szadduceus is jön hozzá megkeresztelkedni, így szólt hozzájuk: „Viperák fajzata! Ki indított benneteket arra, hogy meneküljetek a közelgő harag elől? Teremjétek hát a bűnbánat méltó gyümölcsét! És ne higgyétek, hogy közben azt gondolhatjátok: A mi atyánk Ábrahám! Mert mondom nektek: Isten ezekből a kövekből is tud Ábrahámnak fiakat támasztani. A fejszét ráhelyezték már a fák gyökerére: Kivágnak és tűzre vetnek minden fát, mely jó gyümölcsöt nem terem! Én csak vízzel keresztellek titeket a bűnbánatra, de aki énutánam jön, az erősebb nálam; arra sem vagyok méltó, hogy a saruit hordozzam. Ő Szentlélekkel és tűzzel keresztel meg titeket; kezében tartja már a lapátot, hogy kitakarítsa szérűjét. A búzát magtárba gyűjti, a pelyvát pedig olthatatlan tűzben elégeti!”
Mt 3,1-12

 
Elmélkedés:

Milyen út vagyok?
A puszta némaságát megtöri egy hang. Nem ég felé törő harangszó, nem lüktető zene és nem is gépek zakatolása, hanem egy emberi kiáltás, egy prófétai szó: „Térjetek meg, elközelgett a mennyek országa!” Keresztelő János szava tömör, lényeget érintő, ugyanakkor mélyen emberi és emberi lelket ébresztő. A pusztában hangzik el, de nem marad a sivatag porában. E prófétai szó nem a sivatagi szélnek köszönhetően terjed, mégis messzire eljut és visszhangzik az emberi szívek pusztaságában, mindazok szívében, akik régóta nem hallották már Isten szavát vagy hallották ugyan, de nem figyeltek rá.
Advent 2. vasárnapjának üzenete nem kellemes ringatózás egy lelki bölcsőben, hanem az ébredésről, a lelkiismeret ébresztéséről szól. A próféta kíméletlenül szól: „Viperák fajzata!” – mondja a képmutatóknak, akik számára bizony kellemetlen lehetett ez a megszólítás. A megtérést nem lehet tovább halogatni, a bűnök sötétségét megtörik az adventi fények. Az adventi készület valódi értelme az, hogy engedem-e Istennek, hogy újra elindítsa bennem kegyelmének működését. A megtérés minden esetben újrakezdést jelent, egyrészt a bűnök megbánását, másrészt a reményteljes indulást.
Egy idős asszony, aki évtizedeken át templomba járt, mindig ugyanarra a helyre ült a szentmisén. Imádkozott, gyertyát gyújtott, igyekezett odafigyelni a szentmisén elhangzó tanításra, de mélyen belül azt gondolta, hogy Isten már nem vár tőle semmit. Egy nap – egy lelkigyakorlat alkalmával – a pap arról beszélt, hogy „minden életnek van gyümölcse, ha az ember Istenbe kapaszkodik”. Ez a mondat megérintette az asszonyt. Másnap elment gyónni, mintegy harminc év után először. A gyóntató atya így szólt hozzá: „Isten nem nézi, hány éve gyóntál utoljára, hanem örül, hogy most visszatértél.” Az asszony sírva fakadt. Sírt a bűnei miatt és sírt azért, mert megértette Isten irgalmát. A pusztába, a lelkének ürességébe kiáltó szó gyümölcsöt hozott, elérte célját, megérintette őt.
A megtérés minden esetben egy személyes út. A puszta mindig belül, a lelkünkben van: ott, ahol elfáradtunk, ahol elhalkul az imádság, ahol csupán megszokásból végezzük a szent dolgokat. Isten éppen ott, lelkünk mélyén akar megszólítani minket. János a közelgő Messiásra irányítja figyelmünket, aki a megtérés forrása, ő az, aki megszabadít minket bűneinktől.
Keresztelő János nem a Messiás volt, hanem annak hűséges hírnöke, előfutára. Mi tette őt naggyá? Talán nem szavai, hanem mélységes alázata: „Neki növekednie kell, nekem pedig kisebbednem” (Jn 3,30). János tudta, hogy nem ő a fény, de tanúságot tett a világba érkező Világosságról, Jézusról. Az adventi lelkület azt jelenti, hogy az életünkkel utat mutatunk másoknak a világ világossága felé.
Ma is szükség van előfutárokra, akik szavukkal, életükkel, alázatukkal és bátorságukkal másokat Jézushoz vezetnek. Kik napjaink előfutárai? Egy családapa, aki esténként együtt imádkozik feleségével és gyermekeivel. Egy diák, aki kiáll osztálytársa mellett, amikor kinevetik vagy gúnyolják. Egy idős ember, aki lelki nyugalommal és türelemmel hordozza keresztjeit. Ők mind-mind előfutárok, korunk Keresztelő Jánosai, akik nem a maguk dicsőségét keresik, hanem utakat nyitnak Isten felé.
Milyen út vagyok? Egy kanyargós, elhanyagolt ösvény? Vagy egy egyenes út, amely kész befogadni az Urat? Keresztelő János arra hív, hogy ne csak várjuk Krisztust – hanem készítsük is az útját. Most. A saját életünkben és a világban is.
© Horváth István Sándor

Imádság:
Uram, irgalmas Istenem! Keresztelő János szava ma nekem szól: „Készítsétek az Úr útját!” Sokszor elnémul bennem a lelkiismeret hangja és nem lépek tovább a bűnbánat útján. Segíts, hogy az advent ne a megszokásról szóljon, hanem valódi indulás legyen számomra! Adj bátorságot a változáshoz, őszinte szívet a megtéréshez, és reményt, hogy érdemes folyton feléd közeledni! Gyújtsd meg bennem világosságodat, hogy őszinte bűnbánattal várjam Fiad eljövetelét! Tölts el Szentlelkeddel, hogy ne féljek a belső csendtől, ne meneküljek el a számomra kijelölt pusztából, hanem ott halljam meg a hangodat, amely új életre hív! Jöjj el, Uram! Szüless meg és élj bennem!

Feliratkozás a napi evangélium hírlevélre: www.evangelium365.hu