A weboldal helyes működéséhez engedélyezze böngészőjében a javascriptet!

Játékosan Istennel és embertársainkkal

2020. augusztus 11. (kedd) 8:00

hittantábor - 2020.Egyházközségünk két hitoktatója, Sebőkné Palme Éva és Árvay Kitti idén is megszervezte a nyári napközis hittantábort. Az alsósok július utolsó hetében együtt imádkoztak, kirándultak, kézműveskedtek és számtalan élménnyel gazdagodtak.

A bázis a Magyaróvári Plébánia udvara volt és hittanterme volt. Itt készültekhittantábor - 2020. például az egytizedes rózsafüzérek, amelyeket Zoltán atya áldott meg. A hét állandó programja volt a közös reggeli imádság a templomban és a torna az udvaron. A lelki és kézműves programok mellett szinte minden napra jutott egy kirándulás. Így jutottak el a gyerekek a máriakálnoki kegykápolnába és a szentkúthoz, de voltak Dunaremetén és Lipóton is. Énekelve, imádkozva elzarándokoltak a lucsonyi Szent Anna kápolnához, és megismerkedtek a plébániatemplom történetével. Zoltán atya a templom rejtett helyeire, így a karzatokra és az oratóriumba is bevitte hittanosainkat, és a plébániát is bejárták.. Kispapjaink, Tamás és Kristóf a liturgikus felszereléseket, ruhákat mutatta meg, míg Gábor az orgonát szólaltatta meg.

hittantábor - 2020. hittantábor - 2020.hittantábor - 2020.hittantábor - 2020.hittantábor - 2020.hittantábor - 2020.hittantábor - 2020.

A gyermekek utazhattak lovaskocsin és traktor húzta pótkocsin, vertek kenyeret, etettek állatokat. 

hittantábor - 2020.hittantábor - 2020.

A hittantábort záró szentmisén hálát adtak a tábor minden napjáért, és elkészítettek egy tablót élményeikről, amely a templomban kapott helyet.

hittantábor - 2020. hittantábor - 2020.

hittantábor - 2020.hittantábor - 2020.

A szülők megosztották a szervező hitoktatókkal, hogyan is vélekedtek gyermekeik a táborról. Érdemes elolvasni, hátha valaki kedvet kap jövőre: "egész délután csak meséltek", "nagyon jól érezte magát, rengeteg élménnyel gazdagodott és sajnálja, hogy hamar véget ért...de jövőre is szeretne menni, " Nagyon szépen köszönik a lányok a sok-sok élményt." "Mindent köszönünk mi is, nagyon jól érezte magát "

fotók: Árvay Kitti, Sebőkné Palme Éva

szöveg: Horváth Gábor