Búcsúbeszédében Jézus így szólt tanítványaihoz: "Rövid idő s már nem láttok, ismét rövid idő s viszontláttok." A tanítványok közül néhányan elkezdtek tanakodni: "Mit akarhat ezzel mondani: Rövid idő, s már nem láttok, ismét rövid idő, és viszontláttok? És hogy: az Atyához megyek?" Így töprengtek: "Mi az, hogy rövid idő? Nem értjük, mit akar vele mondani." Jézus észrevette, hogy meg akarják tőle kérdezni, azért így szólt hozzájuk: "Azon tanakodtok egymás közt, hogy azt mondtam: Rövid idő s már nem láttok, ismét rövid idő és viszontláttok? Bizony, bizony, mondom nektek: Ti sírtok majd és jajgattok, a világ azonban örülni fog. Szomorkodtok, de szomorúságotok örömre változik" (Jn 16, 16-20).

Kissé rejtélyes ez az evangélium. Jézus mondott valamit, amit a tanítványok nem értettek. Nem csoda, hiszen Jézus szinte tőmondatban fejezte ki magát, ami tényleg kissé érthetetlenül hangzik. Ugyanakkor az evangélium humoros is, mert a tanítványok egymás között pusmognak. Három éve Jézussal vannak, de még mindig nem mernek egyenesben kérdést feltenni neki. Ez többször megismétlődött az evangéliumban. Visszaemlékezhetünk arra az evangéliumi jelenetre, amikor a gazdag ifjú nem volt hajlandó elhagyni mindenét, hogy szabadon kövesse Jézust. Szomorúan és leverten távozott, Jézus erre körülnézett és tanítványaihoz fordult: "Milyen nehezen jut be a gazdag az Isten országába!" A tanítványok csodálkoztak szavain. Jézus azonban megismételte: "Gyermekeim, milyen nehéz bejutni az Isten országába! Könnyebb a tevének átmenni a tű fokán, mint a gazdagnak bejutni az Isten országába." Ezek szerfölött csodálkoztak és egymás közt kérdezgették: "Hát akkor ki üdvözülhet?" Jézus rájuk nézett, és folytatta: "Embernek ez lehetetlen, de az Istennek nem. Mert az Istennek minden lehetséges" (Mk 10, 23-27). A tanítványok akkor sem mertek Jézushoz fordulni kérdésükkel, hanem maguk között próbáltak választ találni. Nem sikerült nekik. De Jézus tudta, mi bántja őket, ezért válaszolt. A mostani evangéliumi jelenetben szintén azt olvassuk, hogy Jézus ezúttal is belelátott tanítványai gondolataiba. Lehetséges azonban az is, hogy az apostolok félhangosan mondogatták ki-ki a maga véleményét, abban remélve, hogy hátha Jézusnak jó füle van és meghallja, mi bántja őket. Így is történt. Jézus tudta, hogy miről tanakodnak. Érdekes módon, azonban, Jézus nem válaszolt kérdésükre. Ellenkezőleg, még tovább növelte a tanítványok bizonytalanságát, amikor jövendő életükre utalva jajgatásról és szomorúságról beszélt nekik. El tudjuk képzelni, mennyire megzavarta mindez a tanítványok lelkét. A jó hír azonban mégis itt van: Jézus utolsó szava nem az elszakadás, hanem a viszontlátás, nem a jajgatás, hanem az öröm. Vizsgáljuk meg közelebbről mi játszódott le ebben az evangéliumi jelenetben.

Jézus rejtélyes beszéde. A rejtély ott kezdődik, hogy Jézus tulajdonképpen visszájára fordítja az idő múlását. A tanítványok már biztosan sejtik, hogy Jézus nemsokára itt hagyja őket. De akkor Jézusnak úgy kellett volna fogalmaznia, hogy még rövid ideig látni fogják Őt, aztán elmegy tőlük, és nem látják többé. A rejtélyes mondat akkor válik érthetővé, ha feltételezzük, hogy Jézus itt valószínűleg halálára és feltámadására utalt. Kereszthalála után három napig nem látják majd, de feltámadása hajnalától kezdve ismét látni fogják.

Ne tévesszen meg bennünket Jézus rejtélyes beszéde. Ha figyelmesen megvizsgáljuk, hogyan fogalmazott, akkor hirtelen rádöbbenünk, hogy Jézus rövid, első tekintetre nehezen érthető beszéde, tulajdonképpen aggódó szeretetének a visszhangja. Jézus nem azt mondja, hogy most láttok, aztán majd soha többé nem láttok, hanem fordítva: Jézus a viszontlátás örömére helyezi a hangsúlyt. Jézus mindig pozitív hozzánk való viszonyulásában. Ugyancsak pozitív, szívet melengető második mondatának is a szerkezete. A tanítványok előbb majd szomorkodnak, de utána nagy lesz az örömük. Jézus örömet ígér nekik. Ez a mi Jézusunk, ma is ilyen. Tulajdonképpen itt Jézus realizmusáról is elmélkedhetünk. Jézus látja valós életünket, és tudja, hogy életünk nemcsak öröm és jólét, hanem megpróbáltatás és szenvedés is. De azt is látja, hogy mindennek ellenére a szívünkben mindig van hely az örömre és vigaszra, ezt pedig a beléje vetett hit és bizalom képes szavatolni. 

A tanítványok félénk kérdése. A tanítványok nem értik, mit akar Jézus mondani. Egymás között próbálják kibogozni Jézus rejtélyes közlésének értelmét. Sajnos, nem találnak elfogadható magyarázatot. A mi hitünkben is vannak olyan igazságok, amelyeket csak úgy tudunk megérteni, ha valaki bevezet bennünket azok értelmébe. Ezt szavatolja az egyházi tanítóhivatal.

Jézus ígéretei.  Jézus sohasem hagy bennünket magunkra, mindig élettöbbletet ígér és szavatol. Ezt bizonygatta, amikor magát Jó Pásztornak nevezte, tanítványait juhoknak, akiknek biztosítja, hogy életük legyen, éspedig bőségben. Néha talán az az érzésünk, hogy Jézus felénk is rejtélyes üzeneteket küld. Kezdünk már belefáradni a korona vírus emlegetésébe, de valószínűleg egyikünk sem érti még ma sem, mit akart üzenni Isten a világnak és nekünk. A tanítványokkal mi is suttogunk, egymást kérdezgetjük, az orvosoktól várunk magyarázatot, a politikusoktól eligazítást, de mindez nem könnyít bizonytalanságunkon. Jézus nem határozta meg, hogy mikor válik tanítványai szomorúsága örömre, de biztosította őket arról, hogy ez bekövetkezik. Egy nap mi is megtudjuk majd, mit üzent nekünk a Jóisten ezekben a hónapokban, de egy biztos, a végső válasz nagy öröm forrása lesz.