A weboldal helyes működéséhez engedélyezze böngészőjében a javascriptet!

Kerékpáros zarándoklat Lébénybe

2019. november 7. (csütörtök) 6:00

Kerékpáros zarándoklat Lébénybe - 2019.Egyházközségünk szeptember végén szervezte meg őszi, hagyományos kerékpáros zarándoklatát. Ebben az évben az úticél Lébény volt, az ősi Szent Jakab-plébániatemplom, a magyarországi Szent Jakab-út egyik központi szentélye. Egyházmegyénk legrégibb templomának falai évszázadok imáit őrzik. Dr. Makk Zoltán beszámolóját olvashatják.

A zarándoklaton résztvevők a Magyaróvári Plébánia előtt gyülekeztek, ahol Bodó Zoltán plébános atya úti áldásban részesítette a mintegy 30 zarándokot: hittanos tanulókat, kísérő tanáraikat valamint a csaknem 40 kilométeres távolságra vállalkozó felnőtteket is.

Kerékpáros zarándoklat Lébénybe - 2019.Kerékpáros zarándoklat Lébénybe - 2019.

 

A csoport a szigetközi kerékpár úton haladva – Mecséren keresztül –  közelítette meg Lébényt, ahova éppen harangszóra érkeztek meg. Rövid pihenő után a látogatóközpont munkatársa ismertette a templom történetét. Az interaktív jellegű szabadtéri tájékoztatás során sikerült a tanulók érdeklődését felkelteni, a számukra megfogalmazott legtöbb kérdésre helyes választ tudtak adni.

Kerékpáros zarándoklat Lébénybe - 2019.Kerékpáros zarándoklat Lébénybe - 2019.

A templom belső terének megtekintése és megcsodálása után a zarándokcsoport elcsendesedett, hiszen a zarándoklaton az imádság terében jártunk. A magyar és német nyelven elmondott közös imádságunk utáni csend utat engedett a lelki közösségnek, vagy ahogy Nagy Szent Gergely fogalmazott: "Istenben való elpihenésnek." 

Kerékpáros zarándoklat Lébénybe - 2019.

A zarándoklatra való felkészítés előtt azt kértük, hogy hozzon ez a nap belső békét számunkra! Bízzunk Istenben annyira, hogy tudjuk, pontosan ott vagyunk, ahol kell! Ezen a napon se felejtsük el a végtelen lehetőségeket, amelyek hitünkből erednek. Használjuk az adottságokat, amelyeket kaptunk, és adjuk tovább a szeretetet, amely megadatott számunkra! 

Kerékpáros zarándoklat Lébénybe - 2019.Kerékpáros zarándoklat Lébénybe - 2019.

Rövid elmélkedésünk a Jézus életem, erőm békém kezdetű  taizé-i dal magyar és német nyelvű éneklésével ért véget.

Lébényi programunkat egy közös ebéddel zártuk. Ezúton is köszönjük a két plébánosnak, Bodó Zoltán és Juhos Imre atyáknak a szervező munkáját, segítségét. Mindannyiunk számára felejthetetlen nap volt.

Szöveg: Dr. Makk Zoltán

Fotó: Léber László