Krisztus Testének és Vérének főünnepe az egyik leglátványosabb ünnep a Katolikus Egyházban. Pedig viszonylag fiatal, nincs még ezer éves sem. A Legméltóságosabb Oltáriszentség ünneplése azonban nem szabad, hogy csak a külsőségekről szóljon. A lelki elmélyülésben segítetették a híveket Fülöp Tamás kispapunk gondolatai.

Amit tisztelünk és imádunk, az a szeretet szentsége – fogalmazta meg Tamás, aki kiemelte: nem a szenvedés, nem a kínhalál a megváltás, hanem a szeretet.

Az Oltáriszentségben velünk van Jézus istensége. Ő biztos támaszunk, ezt is ünnepeljük vasárnapról vasárnapra. Nem a hasakat szeretné Jézus megtölteni. Jézus többet ad: az Oltáriszentségben jelen lévő Krisztus az egész életünket akarja betölteni – hangsúlyozta egyházközségünk kispapja, aki felhívta a figyelmet: a körmenetben hitvallást is teszünk azok előtt, akik látnak minket.

Értékvesztő világunkban mi tudjuk, hol a kincsünk. Ahogy az ostya sem marad ugyanaz az átváltoztatás után, mint előtte, úgy mi sem vagyunk ugyanazok a szentáldozás után, mint előtte – zárta gondolatait Fülöp Tamás.

Bodó Zoltán plébános két kérdést tett fel a prédikációban: mit jelent számunkra ez az ostyadarabka? Amikor templomba jövünk, akkor egy hatalmas misztérium miatt kövök-e be, vagy a viszonylagos hűvös miatt?

Igazi összefogásban tartotta meg egyházközségünk az úrnapi körmenetet: négy szabadtéri oltárt állított négy család, a Plébániai Tanácsadó Testület vitte az Oltáriszentség felett a baldachint, a Szent Krisztina Női Kar Kovács Gábor orgonistával vezette az éneket,  cserkészeink csengettek, elsőáldozóink virágszirmot hintettek, ministránsaink méltó aszisztenciával kísérték a Legméltóságosabbat, a hívek együtt imádkozva, énekelve kísérték a belvárosban Jézus Krisztust tanúságot téve hitükről.

Szöveg és fotó: hg