Nagypéntek a néphagyományban – részletek Bálint Sándor néprajzkutató írásából.

Nagypéntek a csíki székelység ajkán itt-ott hosszúnap, az északi csángókén aszupéntek, ősi egyházi hagyomány nyomán nagyszombattal együtt a böjt és gyász napja. Mégsem pirosbetűs ünnep: Krisztus nem a Kálvárián, hanem húsvét hajnalán dicsőült meg. Viszont kálvini felfogás szerint a megváltást már Krisztus kereszthalála meghozta. Ezért a református egyház nagypénteket tekinti legnagyobb ünnepének.

Nagypénteknek a hivő katolikus néphagyományban több egymással állandóan vegyülő, újabbnál újabb változatokat termő megnyilatkozása van. Természetesen a passió, népiesen pársió, pásió emelkedik ki, vagyis Jézus kínszenvedése és kereszthalála, továbbá a keresztnek és az arma christi néven összefoglalt kínzóeszközöknek legendában, énekben, elmélkedő imádságban épületes szándékkal való számbavétele. Igen jelentős a passiónak a misztériumjátékokban, felvonulásokban, Mária-siralmakban való fölidézése, elsiratása is. Mindezeket legtöbbször már nem a kánoni evangélium, hanem az apokrif hagyomány, legenda és látomás ihlette. Kívül kerül a liturgia kötelékén, bár nem szakad el tőle.

A kínszenvedésről való ájtatos megemlékezés természetesen nincs kötve a nagyböjthöz, nagyhéthez, nagypéntekhez, bár ez az időszak szentesíti. Alkalomszerűen sorrakerül pénteki napokon, a Szentkereszt és a Hétfájdalmú Szűzanya ünnepein, továbbá búcsújáró helyeken végzett ájtatosságokon, halotti virrasztásokon, mindennapos magánáhítatban is.

Jézus a keresztet hordozván, kiméne azon helyre, mely agykoponya helyének mondatik, zsidóul pedig Golgotának (János 19, 17). A Kálvária latin képzésű szó.

A Kálvária a keresztáldozat színhelye, ahol a hagyomány szerint Ádám sírja volt. Erre emlékeztet a kerKatolikus tanítás szerint a passió a Kálvárián való beteljesedéssel az első miseáldozat, amelyet engesztelő halálával a Fiú mutatott be az Atyának. Ez ismétlődik meg vérontás nélkül a katolikus kultusz leglelkében, a szentmisében. Ordacsehi barokk Főoltárának menzájába a Szentsír van beépítve, így folyton emlékeztet nagypénteknek a miseáldozatban megújuló misztériumára. Innen a szimbolikus misemagyarázatok is, amelyek szakrális hagyományvilágunkban, ponyvairodalmunkban sem ismeretlenek. Legelső hazai emléküket a Pray-kódexben olvassuk.* Sajátos változat az Aranykoronáé* és a franciskánus Nagy Jánosé;* a mise minden mozzanatát a kínszenvedés és kereszthalál jeleneteivel kapcsolják össze. Ponyvairodalmi eredetű a Krisztus zsoltára, vagyis a vérben mondott szentmise. Szövege romlott. Nyelvének archaizmusa miatt réginek kell tartanunk. Forrását nem ismerjük. Egyelőre nem tudjuk, hogy a középkori egyházi folklór vulgáris nyelvű változatával, vagy talán barokk megnyilatkozással van-e dolgunk. Nótája van, azaz valamikor énekelték is, ez viszont a népszerűsége mellett bizonyít:

Már beteljesedett, halljátok jó lelkek,
Kik elaludtatok, most felserkenjetek.
A szent áldozatnak, sőt egész misének
Vége van, mindnyájan már haza mehettek.

A szent öltözetbe én akkor öltöztem,
Midőn a felszentelt sekrestyébe mentem,
A Szűznek méhébe, hogy testbe öltöztem,
Ruháimról embernek lenni ismertettem.

A szent Irtroitust én akkor mondottam,
Hogy emberi hangon első szót szólottam,
Ez világra jövén keservesen sírtam
És hogy ember vagyok, ezzel megmutattam,

A Kirieleisont ártatlanok mondták,
A Glóriát pedig angyalok találták,
Midőn születtetni Isten fiát látták,
Imádás kedvéért az eget elhagyták.

A Szentleckét mondta János útmutatóm,
Magamtól mondatott az Evangéliom,
Mert én mért jöttem, az volt minden célom,
Hogy hirdettessétek a szent evangéliom.

A Krédót a nép mondta, Sanktust a gyermekek,
Virágvasárnapján midőn bevezettek
A városba, rövid énekkel tiszteltek,
Benediktus: áldott vendégnek neveztek.

A konsekrációt csütörtökön estére,
Tanítványaim között magam vittem végre,
Midőn a kenyeret valóságos testre,
A bort változtattam valóságos vérre.

Az Úrfelmutatást a vitézek tették,
Midőn szellememet ég felé emelték.
A felállt kereszten a rézkígyót nézték,
Ámbár nézésöknek hasznát nem vehették.

Mementót hasznosan a lator mondotta,
Okos volt, mert boltig a hasznot hajtotta,
Élőkért, holtakért szavát nem nyugtatta,
De mivel, hogy nem volt pap, ő azt nem tudta.

Pater nostert magam kétízben mondottam,
Atyámnak lelkemet midőn ajánlottam,
Ellenségeimért midőn imádkoztam,
Minden engedelmet részükre koldultam.

Agnus Deit mondták, kik a kereszt mellett
Által menvén buzgón verték a mellüket,
Mivel, hogy énbennem láttak istenséget,
Látván, szánták-bánták bűneiket...

Menjetek, készen van a véres áldozat,
Vér, költött vér nélkül szabadulástokat
Nem eszközölhettem, vérrel záratokat
Feltörtem, megnyertem szabad utatokat...

A kereszt a keresztény ókor és koraközépkor jámborságában és művészetében győzelmi jel, az üdvösség fája, amelyen Krisztus királlyá dicsőül. A keresztesháborúk Szentföld-élménye nyomán, főleg franciskánus értelmezésben inkább Istenemberre emlékeztet.

A Kálvária ábrázolása is visszatükrözi az áhítat korszakait. Eleinte csak azok jelennek meg a keresztfa alatt, akiket a kánoni evangéliumok említenek: a Szűzanya, János, Mária Magdolna. Később, a román kor Krisztus királyának szimbolikus és allegorikus alakok hódolnak, hangsúlyozván a dogmát: a megtestesülést és a kereszthalállal való megváltás misztériumát. Egyes ábrázolásokon nyilvánvalóan a Grál-legenda ihletésére angyalok is föltűnnek, amint az Úr kicsorduló vérét kehelybe gyűjtik. Ez a fogalmazás misekódexekben, korai nyomtatott misekönyvekben is sűrűn előfordul.esztfa tövében ábrázolt koponya, amely a legenda jelképes nyelvén a bűnbeesés és megváltás összefüggését fejezi ki. 

 Az arma Christi az apokrif iratokban és középkori legendákban Krisztus kínzóeszközeinek összefoglaló neve. Egyúttal azonban signa is: a feltámadt és újra eljövendő Krisztusnak fölségjelvényei. A kereszt mellett idetartoznak a töviskorona, lándzsa, szögek, botra tűzött szivacs, 30 ezüstpénz, kakas, ostor, oszlop, amelyhez az Urat odakötözték, nádszál, harapófogó, Veronika kendője (sudarium), az INRI-titulus, három kocka, kalapács, fúró, kötél, szarkofág, halotti lepel. Az ábrázolásokon, szentképeken ezeket többféleképpen is csoportosították.

Az arma Christi tisztelete bizonyos ikonográfiai kezdemények után a S. Croce di Gerusalemme római templomában bontakozott ki és összefügg a Vir dolorum kultuszával is. Támogatta a kor passiómisztikája is. A festum de armis Christi húsvét nyolcadára következő pénteken volt, amelyet VI. Ince pápa 1353-ban már Német- és Csehország számára is engedélyezett. A kultusz egyidejűleg hazánkban is gyökeret vert. Ikonográfiai emlékeink is ezt tanúsítják.

(forrás: Bálint Sándor: Ünnepi kalendárium)