A weboldal helyes működéséhez engedélyezze böngészőjében a javascriptet!

Legyünk függetlenek az anyagi javaktól – püspöki szentmise a jubileumi évben

2018. november 11. (vasárnap) 18:20

img-4701

Ma délelőtt ünnepi püspöki szentmisét ünnepelhettünk templomunkban. Egyházközségünkbe látogatott Dr. Veres András megyéspüspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke. A Kossuth Rádió és a Magyar Katolikus Rádió valamint a Bonum Televízió közvetítésén keresztül több tízezren csatlakozhattak be imádságainkba. Az Apostoli Szentszéknek köszönhetően pápai áldást adhatott a főpásztor. A teljes búcsút pedig nemcsak azok nyerhették el, akik jelen voltak a liturgián, hanem azok is, akik a tömegkommunikációs eszközökön keresztül kapcsolódtak be az Eucharisztiába.

A zsúfolásig megtelt ma a 350 éve felszentelt templomunk. A szentmise bevonulásakor ünnepélyesen hozta be Szent Gotthárd ereklyéjét Both Zoltán diakónus, és helyezte el az ambó mellett.


img-4693A szentírási szakaszok egy nagyon fontos keresztény erényre irányítják figyelmünket. Javaink másokkal való megosztására – kezdte szentbeszédét a főpásztor. Lelki, szellemi javainkat könnyebben megosztjuk, mint a materiálisakat, de nem szabad szélsőségbe esnünk, hogy elítéljük a magántulajdont. Sikert, elégedettséget, örömöt is ad a tulajdon a birtoklójának. Sokaknak nem elég a sok, és abból sem szívesen adnak a nélkülözőknek. Nem minden gazdag esetében van így. A megosztás, bármilyen természetű legyen is, örömmel jár – elmélkedett a megyéspüspök.


"Öröm a megosztás. Még nagyobb öröm, ha sokat tudunk adni. De a legnagyobb öröm mégis az, ha olyan dolgot tudunk másokkal megosztani, amire nekünk is szükségünk lenne. Ez az adakozás legmagasabb foka." – fogalmazott András püspök, aki elmondta: Isten nem is várja mindenkitől, hogy a szegénységet mint életformát válassza. De azt igen, hogy ne a vagyon felhalmozása legyen életünk legfőbb célja. Kivétel nélkül mindnyájunknak szüksége van arra, hogy materiális javainktól egyfajta függetlenséget tudjunk elérni. Mindenki saját életállapotának megfelelően.


A mai vasárnap arra hív bennünket: vizsgáljuk meg önmagunkat, és az anyagi javakhoz fűződő viszonyunkat. Higgyünk bátran Isten gondviselő jóságában, mert akkor biztos, hogy a mi szakajtónk sem ürül ki, sem a korsónk nem apad el – utalt a püspöki konferencia elnöke az ószövetségi olvasmányra.


Az evangélimi özvegyasszony bízott az isteni gondviselésben. Nem szabadimg-4676 elfelejtenünk: "aki Istenben bízik, az nem csalatkozik. Istent jóságban, nagylelkűségben felülmúlni nem lehet. Ezért legyünk adakozók szükséget szenvedő testvéreink felé. Ha tehetjük, ne riadjunk vissza a nagyobb összeg felajánlásától sem. Az értéktárgyaink, a vagyonunk nem teszi személyünket értékesebbé, csupán arra ad lehetőséget, hogy még több jót tegyünk." – hívta fel a figyelmet a püspök.


"Fedeztessük fel a gyermekeikkel és a fiatalokkal a megosztás és a lemondás örömét. Enélkül egészen biztosan szegények maradnak egy egész életre" – kérte a híveket a főpásztor.


"Tegyük próbára önmagunkat: tudunk-e, bőkezűen jó szívvel adakozni. Jézus tanítása vezessen bennünket, aki azt mondta: ahol a kincsed, ott a szíved" – zárta a prédikációt András püspök.


A szentmise zenei szolgálatát Szalainé Sándor Katalin vezetésével a Szent Krisztina kórus végezte. Felváltva szólaltatta meg az orgonát Kovács Gábor és Kocsis László.


img-4721A szentmise záróáldását követően az asszisztencia és a megyéspüspök a kórus feljáró melletti kápolnához vonult. Itt a főpásztor a Jóisten áldását kérte az új ereklyetartóra, amelyben Szent Gotthárd ereklyéjét helyezték el. Azért könyörgött, hogy akik a szentet jámbor áhítattal tisztelik itt a földön, közbenjárására minden bűnükre bocsánatot nyerjenek, és minden megpróbáltatásukban megtapasztalják Isten segítségét.

 

szöveg: Horváth Gábor

fotók: Szerencsi Gábor