A weboldal helyes működéséhez engedélyezze böngészőjében a javascriptet!

A magyaróvári Hét-kápolna zarándoklat

2024. április 27. (szombat) 18:00

A római Hét-templom vagy Hét-bazilika zarándoklathoz hasonlóan Szent Gotthárd püspök, templomunk és plébániai közösségünk védőszentje, ünnepéhez kapcsolódva Magyaróváron is megszervezzük a Hét-kápolna zarándoklatot 2024. május 11-én 9.00 órától (kb. 13.30-ig). Ennek lényege, hogy felkeressük az egyházközségünk területén lévő kápolnákat (kivéve a Háromtölgy-kápolnát), megismerkedünk az adott kápolna történetével, majd közös imádságban fordulunk Istenhez és kérjük a kápolna védőszentjének is közbenjárását. A rövid csendes imát követően pedig folytatódik az út a következő kápolnához. Így érkezik vissza a zarándokcsoport a plébániatemplomhoz.

A Hét-bazilika zarándoklat rövid története

A Hét bazilika zarándoklat eredete a hagyomány szerint 313-ba, Nagy Konstantin türelmi rendeletének megjelenése, illetve a Lateráni bazilika felszentelésének idejéhez nyúlik vissza. Később azonban ez a zarándoklat feledésbe merült, majd a 16. század közepén Néri Szent Fülöp, Róma második apostola, újra felelevenítette.

1552-ben az ő vezetése alatt néhány pap elkötelezte magát a közös imádságos életre, és ezzel megalakult az Oratoriánusok Rendje. E mellett Szent Fülöp egyfajta ifjúságnevelési programot is útjára indított. Fiatalokat gyűjtött maga köré, közös foglalkozásokat, zarándoklatokat szervezett, és a Hét-templom zarándoklatot is egyfajta vidám rendezvénnyé formálta, énekkel, közös uzsonnával és természetesen imádsággal. Noha kezdetben csak egy kis csoport végezte, később ez a tavaszi zarándoklat egész Róma számára fontos vallási eseménnyé nőtte ki magát, amely vagy Nagyböjtben, vagy még a farsang idején zajlott

A zarándoklat napján a hívek a Szent Péter-bazilika előtt gyülekeztek erre az egész napos eseményre, amely a Santa Maria Maggiore-bazilikánál zárult. Az adatok szerint eleinte 30 ember követte, ám hamarosan már százakat és ezreket számláló sereg. Délben pihenőt tartottak valamelyik kertben, elfogyasztották ebédjüket, és közben hallgatták a zenészeket vagy valamelyik kisgyermek prédikációját. Mindez évenként megismétlődött, és a hét templomhoz irányuló zarándoklat nemsokára az Oratórium egyik legismertebb és legkedveltebb gyakorlata lett. Szokássá vált, és a római Oratórium még ma is tiszteletben tartja.

A római Hét-templom zarándoklat (hossza kb. 25 km) alkalmával meglátogatják a résztvevők a négy ún. nagybazilikát (Szent Péter, a lateráni Szent János, a falakon kívüli Szent Pál és a Santa Maria Maggiore), valamint három kisbazilikát (Jeruzsálemi Szent Kereszt, falakon kívüli Szent Lőrinc és a Szent Sebestyén).

Nem csak a közös zarándoklatokon, hanem egyénileg is emberek sokasága, miden társadalmi osztályból, minden korból, gazdagok és szegények, bíborosok és hercegek, mind-mind elzarándokoltak ehhez a hét templomhoz. 1575 óta mindazok, akik elzarándokolnak a hét templomhoz, teljes búcsút nyerhetnek a szükséges feltételek mellett. Az oratoriánusok minden év május 26-án Néri Szent Fülöp ünnepén szerveznek egy éjszakai zarándoklatot. A zarándoklatra mindig éjjel kerül sor, hogy ezzel is elkerüljék Róma nappali forgalmát. Az éjszaka biztosítja a zarándoklathoz szükséges ünnepélyes és misztikus hangulatot.

 sette-chiese-di-roma-1041x800