A weboldal helyes működéséhez engedélyezze böngészőjében a javascriptet!

Olvassuk el együtt egy év alatt A Katolikus Egyház Katekizmusát (KEK)!

2021. augusztus 31. (kedd) 7:00

www.iec2020.hu Lelki tréning napi 7 percben

II. "Jöjjön el a te országod"

2816 Az Újszövetségben a "baszileia" szót lehet fordítani "királyság" (elvont fogalom), "ország" (konkrét fogalom) vagy "uralkodás" (cselekvés fogalma) értelemben. Számunkra elsősorban Isten országát jelenti/Isten országa előbb van, mint mi. A megtestesült Igében elközelgett, az egész evangélium hirdette, Krisztus halálában és föltámadásában eljött. Az utolsó vacsora óta Isten országa az Eucharisztiában is eljön, jelen van közöttünk. El fog jönni dicsőségben, amikor Krisztus visszaadja azt Atyjának.

"De lehet maga Krisztus is Isten országa, akinek eljövetelére naponta vágyódunk, és óhajtjuk, hogy gyorsan mutatkozzék meg. Mivel Ő a mi föltámadásunk, hiszen föltámadunk Őbenne, Őt magát is tekinthetjük Isten országának, mivel uralkodni fogunk Őbenne." [76]

2817 Ez a "Marana tha" kérés a Lélek és a Menyasszony kiáltása: "Jöjj el, Úr Jézus!"

"Ha nem is állna ott az imádság elején az ország eljövetelének kérése, a későbbiek során kimondanánk, mert reményünk tárgya felé sietünk. Az oltár alatt türelmetlenül kiáltják a vértanú lelkek az Úrnak: »Meddig nem állsz bosszút vérünkért, Urunk, a föld lakóin?« (Jel 6,10). A világ végén ugyanis megtörténik a bosszúállás értük. Sőt, amilyen gyorsan lehet, Urunk, jöjjön el a te országod!" [77]

2818 Az Úr imájában elsősorban Isten országának végső, Krisztus visszatérésével történő eljöveteléről van szó. [78] De ez a vágy az Egyházat nem téríti el küldetésétől e világban, sőt még inkább kötelezi. Pünkösd óta ugyanis az ország eljövetele az Úr Lelkének a műve, "aki Krisztus művét folytatja a világban és minden megszentelést teljessé" tesz. [79]

2819 "Isten országa (...) igazságosság, béke és öröm a Szentlélekben" (Róm 14,17). A végső idők, melyekben élünk, a Szentlélek kiáradásának ideje. Ezért folyik a végső harc a "test" és a Lélek között. [80]

"A tiszta lélek mondhatja bizalommal: »Jöjjön el a te országod«. Aki ugyanis meghallotta Pált, aki mondta: »Ne uralkodjék tehát a bűn halandó testetekben!« (Róm 6,12), és cselekedetben, gondolatban és beszédben megtisztult, az mondhatja Istennek: »Jöjjön el a te országod!«" [81]

2820 A Lélek szerint ítélve meg a dolgokat a keresztényeknek különbséget kell tenniük Isten országa növekedése valamint a kultúra és a társadalom -- melyben élnek -- haladása között. E különbségtétel nem szétválasztás. Az ember örök életre szóló meghívása nem elnyomja, hanem megerősíti kötelességét, hogy a Teremtőtől kapott erővel és eszközökkel az igazságosságért és a békéért [82] éljen ebben a világban.

2821 E kérést támogatja Jézus imádsága -- mely az Eucharisztiában jelen van és hatékony --, és benne nyer meghallgatást; [83] gyümölcsét a boldogságok szerinti új életben termi meg. [84]

III. "Legyen meg a te akaratod, amint a mennyben, úgy a földön is"

2822 A mi Atyánk akarata az, hogy "minden ember (...) üdvözüljön és eljusson az igazság megismerésére" (1Tim 2,3--4). "Türelmes (...), mert nem akarja, hogy valaki is elvesszen" (2Pt 3,9). [85] Az Ő minden egyebet összefoglaló parancsa, ami az Ő egész akaratát is kifejezi számunkra, az, hogy szeressük egymást, ahogy Ő szeretett minket. [86]

2823 Isten "tudtunkra adta akaratának titkát, azt az őbenne előre meghatározott jóságos tervet (...), hogy Krisztusban mint Főben újraegyesít mindent (...). Igen, mi is őbenne nyertük el az örökséget, annak végzéséből, aki mindent szabad elhatározása szerint tesz." (Ef 1,9--11) Azt kérjük sürgetően, hogy ez a jóságos terv valósuljon meg a földön, ahogy a mennyben már megvalósult.

2824 Az Atya akarata Krisztusban, mégpedig emberi akarata által tökéletesen és egyszer s mindenkorra beteljesedett. Jézus, amikor belép e világba, mondja: "Íme, eljövök (...), hogy megtegyem, Istenem, a te akaratodat" (Zsid 10,7). [87] Egyedül Jézus mondhatja: "Én mindig azt teszem, ami Neki tetszik" (Jn 8,29). Halálküzdelmének imádságában teljesen beleegyezik ebbe az akaratba: "Ne az én akaratom legyen meg, hanem a tied!" (Lk 22,42). [88] Íme, ezért "adta oda önmagát [Jézus] a mi bűneinkért (...) Isten akarata szerint" (Gal 1,4). "Ebben az akaratban szentelődtünk meg Jézus Krisztus testének föláldozása által" (Zsid 10,10).

2825 Jézus, "jóllehet ő volt a Fiú, az engedelmességet azokból tanulta meg, amiket elszenvedett" (Zsid 5,8). Mennyivel inkább érvényes ez ránk, teremtményekre és bűnösökre, akik Őbenne fogadott gyermekek lettünk. Atyánktól azt kérjük, hogy akaratunkat egyesítse Fia akaratával, hogy az Ő akaratát, a világnak életet adó üdvözítő tervét teljesítsük. Erre gyökerében teljesen képtelenek vagyunk, de Jézussal egyesülve és az Ő Lelkének erejével át tudjuk adni akaratunkat az Atyának, és el tudjuk határozni magunkat arra, hogy azt választjuk, amit az Ő Fia mindig választott: azt tenni, ami az Atyának tetszik. [89]

Hozzá ragaszkodva "egy lélek lehetünk Ővele, és így megérthetjük az Ő akaratát, hogy amilyen tökéletesen megvalósul a mennyben, úgy valósuljon meg ez az akarat itt a földön is". [90]

"Látod-e, hogyan tanít [Jézus Krisztus] arra, hogy szerényen cselekedjünk, megmutatván, hogy az erény nem csak a mi törekvésünktől, hanem a mennyei kegyelemtől is függ? Ugyanígy mindegyikünknek, akik imádkozunk, megparancsolta, hogy viseljük az egész földkerekség gondját. Ugyanis nem azt mondta: »legyen meg a te akaratod« bennem vagy bennetek, hanem a földön mindenütt, hogy a tévedést kigyomlálják és elültessék az igazságot, zárjanak ki minden gonoszságot és térjen vissza az erény, és az akarat teljesítése tekintetében már ne legyen különbség az ég és a föld között." [91]

2826 Az imádság által föl tudjuk ismerni, hogy mi az Isten akarata, [92] és elnyerhetjük a teljesítéséhez szükséges türelmet. [93] Jézus tanítja nekünk, hogy a mennyek országába nem szavakkal lépünk be, hanem megtéve "az én Atyám akaratát, aki a mennyekben van" (Mt 7,21).

2827 "Ha valaki megteszi Isten akaratát, azt meghallgatja" (Jn 9,31). [94] Ilyen nagy hatalma van az Egyház Urának nevében mondott imádságának, főként az Eucharisztiában; ez ugyanis közbenjáró közösség Isten szentséges Anyjával [95] és az összes szentekkel együtt, akik "kedvesek" voltak az Úrnak, mert egyedül az Ő akaratát akarták teljesíteni:

"Az sem tér el az igazságtól, ha úgy fogjuk föl: a »legyen meg a te akaratod, amint a mennyben, úgy a földön is« kérést, hogy miként a mi Urunk Jézus Krisztusban, úgy az Egyházban is: miként a férfiban, aki az Atya akaratát teljesítette, úgy a nőben is, aki eljegyeztetett vele." [96]

 

[76] Szent Ciprián: De dominica Oratione 13: CCL 3A, 97 (PL 4, 545).
[77] Tertullianus: De oratione 5, 2, 4: CCL 1, 260 (PL 1, 1261--62).
[78] Vö. Tit 2,13.
[79] A szentmise IV. kánonja. Missale Romanum, 1970, 468.
[80] Vö. Gal 5,16--25.
[81] Jeruzsálemi Szent Cirill: Catecheses mystagogicae 5, 13: SC 126, 162 (PG 33, 1120).
[82] Vö. II. Vatikáni Zsinat: Gaudium et spes lelkipásztori konstitúció, 22, 32, 39, 45; VI. Pál pápa: Evangelii nuntiandi apostoli buzdítás, 31.
[83] Vö. Jn 17,17--20.
[84] Vö. Mt 5,13--16; 6,24; 7,12--13.
[85] Vö. Mt 18,14.
[86] Vö. Jn 13,34; Lk 10,25--37.
[87] Vö. Zsolt 40,8--9.
[88] Vö. Jn 4,34; 5,30; 6,38.
[89] Vö. Jn 8,29.
[90] Órigenész: De oratione 26, 3: GCS 3, 361 (PG 11, 501).
[91] Aranyszájú Szent János: In Matthaeum homilia 19, 5: PG 57. 280.
[92] Vö. Róm 12,2; Ef 5,17.
[93] Vö. Zsid 10,36.
[94] Vö. 1Jn 5,14.
[95] Vö. Lk 1,38.49.

[96] Szent Ágoston: De sermone Domini in monte 2, 6, 24: CCL 35, 113 (PL 34, 1279)