A weboldal helyes működéséhez engedélyezze böngészőjében a javascriptet!

Olvassuk el együtt egy év alatt A Katolikus Egyház Katekizmusát (KEK)!

2021. augusztus 11. (szerda) 7:00

www.iec2020.hu Lelki tréning napi 7 percben

2. Cikkely

AZ IMÁDSÁG ÚTJA

2663 Az imádság élő hagyományában minden Egyház -- a történelmi, társadalmi és kulturális körülmények szerint --fölajánlja híveinek imádságuk nyelvét: szavait, dallamait, gesztusait, képkészletét. A Tanítóhivatal [10] feladata megítélni, hogy az imádság különböző útjai összhangban vannak-e az áthagyományozott, apostoli hittel, és a lelkipásztorok és a katekéták dolga elmagyarázni ezeknek az utaknak az értelmét, mely mindig Jézus Krisztusra irányul.

IMÁDSÁG AZ ATYÁHOZ

2664 A keresztény imának nincs más útja, mint Krisztus. Imádságunk -- akár közösségi, akár személyes, szóbeli vagy belső -- nem juthat el az Atyához, csak akkor, ha "Jézus nevében" imádkozunk. Jézus szent embersége tehát az út, melyen a Szentlélek megtanít minket imádkozni Istenhez, a mi Atyánkhoz.

IMÁDSÁG JÉZUSHOZ

2665 Az Egyház Isten igéjével és a liturgia ünneplésével táplálkozó imája megtanít minket az Úr Jézushoz imádkozni. Jóllehet az Egyház imája elsősorban az Atyához szóló imádság, minden liturgikus hagyomány tartalmaz Krisztushoz szóló imádságokat. Egyes zsoltárok -- ahogyan az Egyház imádságában a jelen helyzetre alkalmazzuk -- és az Újszövetség adják ajkunkra és vésik szívünkbe e Krisztushoz szóló imádság megszólításait: Isten Fia, Isten Igéje, Úr, Üdvözítő, Isten Báránya, Király, Szeretett Fiú, Szűzanya Fia, Jó Pásztor, Életünk, Világosságunk, Reménységünk, Föltámadásunk, emberek Barátja...

2666 De a mindent magába foglaló Név az, amelyet Isten Fia a megtestesülésében kap: JÉZUS. Az isteni név a mi emberi ajkunk számára kimondhatatlan, [11] de Isten Igéje magára véve emberségünket átadja nekünk, és segítségül tudjuk hívni: "Jézus", "JHVH megszabadít". [12] Jézus neve mindent magában foglal: Istent és embert, az egész teremtés és üdvösség rendjét. "Jézust" imádkozni azt jelenti, segítségül hívjuk Őt, magunkban Őhozzá folyamodunk. Az Ő neve az egyetlen, mely tartalmazza azt a jelenlétet, amit jelent. Jézus föltámadott, és mindaz, aki segítségül hívja az Ő nevét, befogadja Isten Fiát, aki szerette őt és aki odaadta önmagát érte. [13]

2667 E hitből fakadó, nagyon egyszerű segítségül hívás az imádság hagyományában Keleten és Nyugaton több formát öltött. A leggyakoribb -- a Sinai-hegy, Szíria és az Athosz-hegy lelki emberei által átadott -- formula ez az invokáció: "Jézus Krisztus, Isten Fia, Úr, irgalmazz nekünk, bűnösöknek!" Összekapcsolja a Filippi levél 2,6--11 Krisztus-himnuszát a vámos és a látást koldulók kérésével. [14] Általa a szív összehangolódik az ember nyomorúságával és Üdvözítőjük irgalmasságával.

2668 Jézus szent Nevének segítségül hívása az állandó imádkozás összes útja közül a legegyszerűbb. Amikor alázatos szívvel, figyelmesen gyakran ismételgetik, nem szóródik szét "bőbeszédűségben" (Mt 6,7), hanem "őrzi az Igét és gyümölcsöt terem állhatatosságban". [15] Ez az imádság "mindig" lehetséges, mert nem egy foglalatosság a többi mellett, hanem egyetlen foglalatosság, tudniillik Isten szeretetéé, mely minden cselekedetet átlelkesít és átalakít Jézus Krisztusban.

2669 Az Egyház imádsága imádja és tiszteli Jézus Szívét, miként segítségül hívja az Ő szentséges Nevét. Imádja a megtestesült Igét és az ő Szívét, mely az emberek iránti szeretetből megengedte, hogy a bűneink átszúrják. A keresztény imádság szívesen követi a Megváltót a kereszúton. A stációk a Pretoriumtól a Golgotáig és a sírig jelzik Jézus útját, aki szent keresztje által megváltotta a világot.

"JÖJJ, SZENTLÉLEK"

2670 "Senki nem mondhatja: »Úr Jézus«, csak a Szentlélekben"(1Kor 12,3). Valahányszor Jézushoz kezdünk imádkozni, a Szentlélek vonz minket az imádság útjára a maga megelőző kegyelmével. Mivel Krisztust emlékezetünkbe idézve Ő tanít minket imádkozni, hogyan ne imádkoznánk Őhozzá is? Ezért buzdít az Egyház arra, hogy mindennap kérjük a Szentlelket, különösen fontos cselekedeteink kezdetén és végén.

"Ha a Szentlelket nem kell imádni, hogyan isteníthet meg engem a keresztség által? Ha pedig imádni kell Őt, nem kell-e különlegesen tisztelni?" [16]

2671 A Szentlélek kérésének hagyományos formája az, hogy a mi Urunk Krisztus által segítségül hívjuk az Atyát, hogy adja nekünk a Vigasztaló lelket. [17] Jézus épp akkor sürgeti ezt az Ő nevében történő kérést, amikor megígéri az igazság Lelkének ajándékát. [18] De hagyományos a legegyszerűbb és legközvetlenebb imádság is: "Jöjj, Szentlélek!" Minden liturgikus hagyomány ezt bontja ki a maga antifónáiban és himnuszaiban:

"Jöjj, Szentlélek Úristen, töltsd be híveid szívét, és szeretetednek tüzét gyullaszd föl bennük." [19]

"Mennyei Király, Vigasztaló, Igazság Lelke, mindenütt jelenlévő és mindeneket betöltő, javak kincstárnoka és élet kiszolgáltatója, jöjj és lakozzál mibennünk, tisztíts meg minket minden szennytől és üdvözítsd lelkünket, Te, aki jó vagy!" [20]

2672 A Szentlélek, akinek kenete egész lényünket betölti, a keresztény imádság belső tanítómestere. Ő az imádság élő hagyományának Szerzője. Az imádságnak annyi útja van, ahány az imádkozó ember, de mindenkiben és mindenkivel ugyanaz a Lélek imádkozik. A keresztény imádság a Szentlélekkel közösségben az Egyház imádsága.

 

[10] II. Vatikáni Zsinat: Dei Verbum dogmatikus konstitúció, 10.
[11] Vö. Kiv 3,14; 33,19--23.
[12] Vö. Mt 1,21.
[13] Vö. Róm 10,13; ApCsel 2,21; 3,15--16; Gal 2,20.
[14] Vö. Mk 10,46--52; Lk 18,13.
[15] Vö. Lk 8,15.
[16] Nazianzi Szent Gergely: Oratio 31 (theologica 5), 28: SC 250, 332 (PG 36, 165).
[17] Vö. Lk 11,13.
[18] Vö. Jn 14,17; 15,26; 16,13.
[19] Vö. Pünkösdi 1. vesperás, Magnificat antifóna: Liturgia Horarum II. köt. (1973) 798; vö. Pünkösdi ünnepi szentmise szekvenciája: Lectionarium, I. köt. (1970) 855--856.

[20] Officium Horarum Byzantinum, Vespertinum in die Pentecostes, Sticherum 4: Pentékosztárion (Róma, 1884) 394.