A weboldal helyes működéséhez engedélyezze böngészőjében a javascriptet!

Olvassuk el együtt egy év alatt A Katolikus Egyház Katekizmusát (KEK)!

2021. augusztus 13. (péntek) 7:00

www.iec2020.hu Lelki tréning napi 7 percben

3. Cikkely

IMÁDSÁGRA VEZETŐK

A TANÚK FELHŐJE

2683 A tanúk, akik előttünk mentek be az Országba, [30] főleg azok, akiket az Egyház "szenteknek" ismer el, életük példájával, írásaikkal és mai imádságaikkal közlik az imádság élő hagyományát. Látják Istent, dicsérik Őt, és nem szűnnek meg törődni azokkal, akiket a földön hagytak. Amikor bementek "Uruk örömébe", "sok fölé" [31] állították őket. Közbenjárásuk Isten tervének a legmagasabbrendű szolgálata. Imádkozhatunk és kell is imádkoznunk azért, hogy értünk és az egész világért közbenjárjanak.

2684 A szentek közösségében az egyházak történelme folyamán különböző lelkiségek fejlődtek ki. Isten emberszeretete egy tanújának személyes karizmája továbbadható volt, mint Illés "lelkéé" Elizeusnak [32] és Keresztelő Jánosnak, [33] hogy a tanítványok ennek a léleknek [34] részesei legyenek. Bizonyos lelkisége van különféle liturgikus és teológiai mozgalmaknak is, és a hit inkulturációjáról tanúskodik bizonyos emberi és történeti környezetben. A keresztény lelkiségek részesei az imádság élő hagyományának, és a hívők számára szükséges vezetők. Gazdag sokféleségükben tükrözik a Szentlélek tiszta és egyetlen világosságát.

"A Lélek valóban a szentek helye. A szent viszont a Lélek sajátos helye, és odaadja magát, hogy Istennel lakjék, és az Ő templomának hívják." [35]

AZ IMÁDSÁG SZOLGÁI

2685 A keresztény család az imádságra nevelés első helye. A házasság szentségére épülve a család "családi egyház", melyben Isten gyermekei "mint Egyház" tanulnak meg imádkozni és kitartani az imádságban. A család mindennapi imádsága főleg a kisgyermekek számára első tanúja az Egyház élő emlékezetének, melyet a Szentlélek türelmesen ébresztget.

2686 A fölszentelt szolgák is felelősek Krisztusban testvéreik és nővéreik imádságra neveléséért. A Jó Pásztor szolgáiként arra vannak fölszentelve, hogy Isten népét az imádság élő forrásaihoz vezessék: Isten Igéjéhez, a liturgiához, az isteni erények életéhez és Isten "mai napjához" a konkrét körülmények között. [36]

2687 Számtalan szerzetes egész életét az imádságnak szentelte. Az egyiptomi puszta szerzeteseinek korától kezdve remeték, szerzetesek és szerzetesnők szentelik életüket Isten dicsőítésére és az ő népéért való közbenjárásra. Imádság nélkül az Istennek szentelt élet nem maradhat fönn és nem terjedhet; az imádság a szemlélődés és a lelki élet egyik élő forrása az Egyházban.

2688 A gyermekek, a fiatalok és a felnőttek katekézise arra irányul, hogy Isten igéjét a személyes imádságban átelmélkedjék, a liturgikus imádságban megjelenítsék és bensőleg magukévá tegyék, hogy egy új életben gyümölcsöt hozzon. A katekézis a népi jámborság értékelésére és támogatására is szolgálhat. [37] Az alapvető imádságok kívülről tudása az imádságos élet elengedhetetlen támasza; de az is fontos, hogy ezen imádságok értelmét ízlelni megtanulják. [38]

2689 Az imádkozó csoportok vagy az "imádság iskolái" ma az imádság megújulásának jelei és eszközei az Egyházban, amennyiben a keresztény imádság igaz forrásaiból merítenek. A közösségre törekvés az igazán egyházi imádság egyik jele.

2690 A Szentlélek egyes híveknek adja a bölcsesség, a hit és a megkülönböztetés ajándékát az imádság mint közjó érdekében (lelkivezetés). Azok a férfiak és nők, akik ebben az adományban részesülnek, valóban szolgái az imádság élő hagyományának:

Ezért a tökéletességre törekvő léleknek Keresztes Szent János tanácsa szerint "nagyon kell ügyelnie arra, hogy kinek a kezeire bízza magát; mert amilyen a mester, olyan a tanítvány, és amilyen az atya, olyan a gyermek". Továbbá: a vezetőnek nemcsak "bölcsnek és okosnak kell lennie, de tapasztalatokkal is rendelkeznie kell. (...) Mert ha nem tapasztalt a tisztán és igazán lelki dolgokban, nem fogja tudni vezetni a lelket, aki Istentől különleges kegyelmeket kap, sőt meg sem fogja érteni őt." [39]

 

[30] Vö. Zsid 12,1.
[31] Vö. Mt 25,21.
[32] Vö. 2Kir 2,9.
[33] Vö. Lk 1,17.
[34] Vö. II. Vatikáni Zsinat: Perfectae caritatis határozat, 2.
[35] Nagy Szent Vazul: Liber de Spiritu Sancto 26, 62: SC 17bis, 472 (PG 32, 184).
[36] Vö. II. Vatikáni Zsinat: Presbyterorum ordinis határozat, 4--6.
[37] Vö. II. János Pál pápa: Catechesi tradendae apostoli buzdítás, 54.
[38] Vö. II. János Pál pápa: Catechesi tradendae apostoli buzdítás, 55.

[39] Keresztes Szent János: Flama de amor viva redactio secunda, stropha 3., declaratio 30: Biblioteca Mística Carmelitana, 13. köt. (Burgos, 1931) 171.