A weboldal helyes működéséhez engedélyezze böngészőjében a javascriptet!

Olvassuk el együtt egy év alatt A Katolikus Egyház Katekizmusát (KEK)!

2021. március 18. (csütörtök) 8:00

www.iec2020.hu Lelki tréning napi 7 percben

5. Cikkely

A BETEGEK KENETE

1499 "A betegek szent kenetével és a papok imádságával az egész Egyház ajánlja a szenvedő és megdicsőült Krisztusnak a betegeket, hogy nekik enyhületet és üdvösséget szerezzen; sőt buzdítja őket, hogy szabadon csatlakozva Krisztus szenvedéséhez és halálához, szolgáljanak Isten népének javára." [96]

I. Alapjai az üdvrendben

A BETEGSÉG AZ EMBERI ÉLETBEN

1500 A betegség és a fájdalom az emberi életnek mindig a legsúlyosabb problémái közé tartozott. A betegségben az ember megtapasztalja tehetetlenségét, korlátait, végességét. Minden betegség megsejtetheti velünk a halált.

1501 A betegség szorongáshoz, önmagába zárkózáshoz, néha kétségbeeséshez és Isten elleni lázadáshoz vezethet. De érettebbé is teheti a személyt, segítheti, hogy fölismerje élete lényegtelen dolgait és afelé forduljon, ami lényeges. A betegség nagyon gyakran indítja el az istenkeresést, a visszatérést Őhozzá.

A BETEG ISTEN ELŐTT

1502 Az ószövetségi ember a betegséget Istennel kapcsolatban éli meg. Panaszkodik Isten előtt a betegség miatt, [97] és Tőle, az élet és halál Urától kér gyógyulást. [98] A betegség a megtérés útja lesz, [99] és az Istentől nyert megbocsátás meghozza a gyógyulást. [100] Izrael népe átéli, hogy a betegség titokzatos módon összefügg a bűnnel és a rosszal, s az Istenhez való hűség az Ő törvénye szerint visszaadja az életet: "Hiszen Én, az Úr vagyok a te gyógyítód" (Kiv 15,26). Izaiás próféta előre látja, hogy a szenvedésnek a mások bűneiért való engesztelés értelme is lehet. [101] Megjövendöli, hogy Isten el fogja hozni Sionnak az időt, amikor megbocsát minden vétket és meggyógyít minden betegséget. [102]

AZ ORVOS KRISZTUS

1503 Krisztus együttérzése a betegekkel, valamint számos gyógyítása mindenféle betegségből [103] nyilvánvaló jele annak, hogy Isten meglátogatta az Ő népét [104] és Isten országa közel van. Jézusnak nemcsak a gyógyításhoz volt hatalma, hanem a bűnök megbocsátásához is: [105] Azért jött, hogy az egész embert -- a lelket és testet -- meggyógyítsa. Ő az orvos, akire a betegeknek szükségük van. [106] Az összes szenvedő iránti együttérzése olyan messzire megy, hogy azonosul velük: "Beteg voltam és meglátogattatok" (Mt 25,36). A betegek iránti különös szeretete a századok során arra indította a keresztényeket, hogy karolják föl a testben vagy lélekben szenvedőket; ez késztetett fáradhatatlan erőfeszítésekre a szenvedések enyhítése végett.

1504 Jézus gyakran elvárta a betegektől, hogy higgyenek. [107] Jeleket alkalmazott a gyógyításnál: nyálat és kézrátételt, [108] sarat és lemosást. [109] A betegek keresték, hogy érinthessék Őt, [110] "mert erő áradt belőle, mely mindenkit meggyógyított" (Lk 6,19). Így a szentségekben Krisztus továbbra is "megérint" bennünket, hogy meggyógyítson.

1505 A sok szenvedéstől megindultan Krisztus nemcsak megengedte, hogy a betegek megérintsék Őt, hanem nyomorúságainkat magáévá teszi: "Szenvedéseinket magára vette és betegségeinket ő hordozta" (Mt 8,17). [111] De nem minden beteget gyógyított meg. Gyógyításai Isten országa eljövetelének jelei voltak, egy sokkal mélyebbre ható gyógyulást hirdettek: a bűn és a halál fölötti győzelmet az ő húsvétja által. A kereszten Krisztus a rossz egész terhét magára vette, [112] elvette a "világ bűnét" (Jn 1,29), aminek a betegség csak egyik következménye. Szenvedésével és kereszthalálával Krisztus a szenvedésnek új értelmet adott: hasonlóvá tud tenni bennünket Őhozzá, és egyesíthet az Ő megváltó szenvedésével.

"GYÓGYÍTSATOK BETEGEKET..."

1506 Krisztus fölszólította tanítványait, hogy kövessék Őt és vegyék föl keresztjüket. [113] Őt követve a tanítványok új szemmel látják a betegséget és a betegeket. Jézus bekapcsolja őket a maga szegény és szolgáló életébe. Részesíti őket az együttszenvedés és a gyógyítás szolgálatából: "És elmenvén prédikálták, hogy tartsanak bűnbánatot; és sok ördögöt kiűztek, és olajjal megkentek sok beteget, és meggyógyították őket" (Mk 6,12--13).

1507 A föltámadott Úr megismétli ezt a küldést ("A nevemben (...) betegekre teszik a kezüket, és azok meggyógyulnak"; Mk 16,17--18), és megerősíti azokkal a jelekkel, melyeket az Egyház az Ő nevének segítségül hívásával művel. [114] Ezek a jelek különleges módon kinyilvánítják, hogy Jézus valóban "az üdvözítő Isten". [115]

1508 A Szentlélek egyes embereknek különleges, gyógyító karizmát ajándékoz, [116] hogy megmutassa, milyen ereje van a Föltámadott kegyelmének. Azonban még a legbuzgóbb imádság sem nyeri el minden betegség gyógyulását. Így kell Pálnak megtanulnia az Úrtól: "elég neked az én kegyelmem. Mert az erő a gyöngeségben nyilvánul meg" (2Kor 12,9); és az elviselendő szenvedéseknek a következő értelme lehet: "Testemben kiegészítem, ami Krisztus szenvedéséből hiányzik, testének, az Egyháznak a javára" (Kol 1,24).

1509 "Gyógyítsatok betegeket!" (Mt 10,8). E feladatot az Egyház az Úrtól kapta, és igyekszik megvalósítani, amikor ápolja a betegeket és közbenjáró imádságával kíséri őket. Az Egyház hisz Krisztusnak, a lélek és a test orvosának éltető jelenlétében. E jelenlét elsősorban a szentségeken keresztül hat, egészen sajátos módon az Eucharisztia által, a kenyér által, mely örök életet ad, [117] s melynek a testi gyógyulással való kapcsolatát Szent Pál hangsúlyozza. [118]

1510 Az apostoli Egyház ismer egy saját szertartást a betegek számára, melyről Szent Jakab tanúskodik: "Beteg valaki közületek? Hívassa el az Egyház papjait, és azok imádkozzanak fölötte, és kenjék meg olajjal az Úr nevében. A hitből fakadó ima megszabadítja a beteget, és az Úr talpra állítja. Ha pedig bűnöket követett el, bocsánatot nyer." (Jak 5,14--15) A hagyomány e szertartásban az Egyház hét szentségének egyikét ismeri föl. [119]

A BETEGEK SZENTSÉGE

1511 Az Egyház hiszi és vallja, hogy a hét szentség közül az egyik egész különlegesen arra van rendelve, hogy megerősítse a betegség által megpróbáltakat: a betegek kenete:

"A betegek e szent kenetét Krisztus, a mi Urunk mint az Újszövetség valóságos és különálló szentségét alapította, Márk utal rá, [120] Jakab pedig, az apostol és az Úr testvére, ajánlotta a híveknek és kihirdette." [121]

1512 Az ókortól kezdve mind Kelet, mind Nyugat liturgikus hagyományában vannak tanúi annak, hogy megszentelt olajjal megkenték a betegeket. A századok során a betegek kenetét egyre inkább csak a haldoklóknak szolgáltatták ki. Ezért kapta az utolsó kenet nevet. E fejlemény ellenére a liturgia nem szűnt meg imádkozni az Úrhoz, hogy a beteg nyerje vissza egészségét, amennyiben ez üdvösségének javára válik. [122]

1513 Az 1972. november 30-án kelt Sacram unctionem infirmorum kezdetű apostoli konstitúció a II. Vatikáni Zsinathoz csatlakozva [123] elrendelte, hogy a római szertartásban a következőket kell megtartani:

A betegek kenetének szentségét azoknak szolgáltassák ki, akiknek egészségét súlyos betegség támadta meg. A beteget kenjék meg homlokán és kezein az előírt módon megáldott olívaolajjal vagy a körülményeknek megfelelően más, az előírt módon megáldott növényi olajjal, és közben a következő szavakat mondják: "E szent kenet által és nagy irgalmassága szerint segítsen meg téged az Úr a Szentlélek kegyelmével; szabadítson meg bűneidtől, üdvözítsen téged, és erősítsen meg jóságosan!" [124]

II. Ki veheti föl és ki szolgáltathatja ki ezt a szentséget?

SÚLYOS BETEGSÉG ESETÉN...

1514 A betegek kenete "nemcsak a halálveszélyben lévők szentsége. Ezért fölvételére már az az időszak is biztosan alkalmas, amikor a hívő élete betegség vagy öregség miatt kezd veszélybe kerülni." [125]

1515 Ha egy beteg, aki fölvette a szentséget, visszanyeri egészségét, újra fölveheti a szentséget, ha ismét súlyosan megbetegszik. Ugyanazon betegségben is meg lehet ismételni, ha rosszabbodik az állapot. Ajánlott fölvenni a betegek kenetét komoly sebészi beavatkozás előtt. Ugyanez a helyzet az időseknél, akiknek az állapota egyre törékenyebbé válik.

"... HÍVJA AZ EGYHÁZ PAPJAIT"

1516 A betegek kenetének kiszolgáltatói kizárólag a papok (püspökök vagy áldozópapok). [126] A lelkipásztorok kötelessége oktatni a híveket e szentség jótéteményeiről. A híveknek bátorítaniuk kell a betegeket, hogy papot hívjanak és e szentséget fölvegyék. A betegek készüljenek föl lelkipásztorok és az egész egyházi közösség segítségével, melynek a betegeket egész különlegesen körül kell vennie imádsággal és testvéri gondoskodással.

III. Hogyan szolgáltatják ki ezt a szentséget?

1517 Mint minden szentség, a betegek kenete is liturgikus és közösségi cselekmény, [127] akár otthon, kórházban vagy templomban, akár egy betegnek, illetve a betegek egész csoportjának szolgáltatják ki. Nagyon megfelelő, hogy az Eucharisztia, az Úr húsvétjának emlékezete keretében kerüljön kiszolgáltatásra. Amikor a körülmények megengedik, a betegek kenetét megelőzheti a gyónás és követheti a szentáldozás. Az Eucharisztia, mint Krisztus húsvétjának szentsége, a földi zarándoklét utolsó szentsége, az "útravaló"az örök életbe történő "átmenethez".

1518 Szó és szentség megbonthatatlan egészet alkot. A bűnbánat fölindítása, majd igeliturgia nyitja meg a szertartást. Krisztus szavai és az apostolok tanítása fölélesztik a beteg és a közösség hitét, hogy az Úrtól kérjék Lelkének erejét.

1519 A szentség kiszolgáltatása lényegileg a következő elemekből áll: az "Egyház papjai" [128] kezüket csöndben fölteszik a betegekre; az Egyház hitében imádkoznak a betegekért; [129] ez a szentség epiklézise; föladják a kenetet, lehetőleg püspök által megszentelt olajjal.

Ezek a liturgikus cselekmények mutatják, hogy e szentség milyen kegyelmet ad a betegeknek.

IV. A betegek kenetének hatásai

1520 A Szentlélek különleges ajándéka. A szentség első kegyelme a megerősítés kegyelme, a lélek békéje és ereje azoknak a nehézségeknek legyőzésére, melyek a súlyos betegséggel vagy az öregséggel járnak együtt. E kegyelem a Szentlélek ajándéka, mely megújítja az Istenbe vetett hitet és bizalmat, és az erőt a Gonosz kísértéseivel, nevezetesen a kétségbeesés és a halálfélelem kísértésével szemben. [130] Az Úrnak e segítsége a Szentlélek erejében akarja elvezetni a beteget a lélek gyógyulásához, de a test gyógyulásához is, ha ez Isten akarata. [131] És "ha bűnöket követett el, bocsánatot nyer" (Jak 5,15). [132]

1521 Egyesülés Krisztus szenvedésével. E szentség kegyelme által a beteg megkapja az erőt és az ajándékot, hogy még bensőségesebben egyesüljön az Úr szenvedésével. Bizonyos értelemben fölszentelődik arra, hogy az Üdvözítő megváltó szenvedéséhez hasonulva gyümölcsöt hozzon. A szenvedés, az eredeti bűn következménye új értelmet nyer: részesedés lesz Jézus üdvözítő művében.

1522 Egyházi kegyelem. A hívők, akik e szentséget fölveszik, "szabadon egyesülve Krisztus szenvedésével és halálával, Isten népének lelki javához" [133] járulnak hozzá. Az Egyház a betegek kenetének kiszolgáltatásakor a szentek közösségében jár közben a betegekért. A beteg viszont a szentség kegyelme által hozzájárul az Egyház gyógyulásához és minden ember javához, akikért az Egyház szenved és Krisztus által fölajánlja magát Istennek, az Atyának.

1523 Fölkészülés a végső átmenetelre. Ha a betegek kenetének szentségét mindazoknak kiszolgáltatják, akik súlyos betegségben vagy gyöngeségben szenvednek, egész különlegesen szól azoknak, akik "a halál küszöbén" állnak, [134] olyannyira, hogy e szentséget "az elmenők szentségének" is nevezik. [135] A betegek kenete véglegessé teszi hasonlóságunkat Krisztus halálával és föltámadásával, amit a keresztség már megkezdett bennünk. Befejezi a szent megkenéseket, melyek az egész keresztény életet meghatározzák; a keresztségé megpecsételte bennünk az új életet; a bérmálásé megerősített a jelen élet küzdelmére. Ez az utolsó kenet földi életünk végét bástyázza körül, tekintettel az atyai házba történő belépés előtti utolsó harcokra. [136]

V. A szent útravaló, a keresztény ember utolsó szentsége

1524 A haldoklóknak az Egyház a betegek kenete mellett fölajánlja az Eucharisztiát, mint útravalót. Az Atyához való átmenetel e pillanatában a Krisztus testével és vérével való egyesülésnek egész különös jelentése és fontossága van. Az örök élet magva és a föltámadás ereje az Úr szava szerint : "Aki eszi az én testemet és issza az én véremet, annak örök élete van, és Én föl fogom támasztani őt az utolsó napon" (Jn 6,54). Az Eucharisztia, a meghalt és föltámadott Krisztus szentsége ekkor a halálból az életre, az evilágból az Atyához való átmenetel szentsége. [137]

1525 Ily módon miként a keresztség, a bérmálás és az Eucharisztia szentsége egységet alkot, melyet a "keresztény beavatás szentségeinek" nevezünk, elmondható, hogy a bűnbánat, a szent kenet és az Eucharisztia a keresztény élet végén -- amennyiben útravalót adnak -- olyan egységet alkotnak, melyet a "hazatérésre fölkészítő szentségeknek" nevezhetünk, azaz lezárják a zarándokságot.

Összefoglalás

1526 "Beteg valaki közületek? Hívassa el az Egyház papjait, és azok imádkozzanak fölötte, és kenjék meg olajjal az Úr nevében. A hitből fakadó ima megszabadítja a beteget, és az Úr talpra állítja. Ha pedig bűnöket követett el, bocsánatot nyer." (Jak 5,14--15)

1527 A betegek kenete szentségének célja, hogy különleges kegyelmet hozzon a keresztény ember számára, aki a súlyos betegség vagy az öregség nehézségeit tapasztalja.

1528 A szent kenet fölvételére alkalmas idő elérkezett, amikor a hívő betegség vagy öregség miatt a halálveszély közelébe kerül.

1529 Valahányszor egy keresztény ember súlyosan megbetegedik, fölveheti a szent kenetet, illetve megismételheti, ha állapota súlyosbodik.

1530 A betegek kenetének kiszolgáltatói egyedül a papok (papok és püspökök); föladásához a püspök vagy szükség esetén a pap által megáldott olajat használnak.

1531 E szentség kiszolgáltatásának lényeges része a beteg homlokának és kezének (a latin szertartásban) vagy egyéb testrészeinek (a keleti szertartásokban) megkenése, melyet a pap e szentség sajátos kegyelmét kérő, liturgikus imája kísér.

1532 A betegek kenete sajátos kegyelmének hatásai:

a beteg egyesülése Krisztus szenvedésével önmaga és az egész Egyház javára;

vigasztalás, béke és erő a betegség vagy öregség keresztény módon történő elviselésére;

a bűnök bocsánata, ha ezt a beteg a bűnbánat szentsége révén nem tudta elnyerni;

az egészség helyreállása, ha ez a lélek üdvösségének javára válik;

fölkészülés az örök életre való átmenetelre.

Jegyzetek:

[1] Vö. 2Kor 5,1.

[2] Vö. Mk 2,1--12.

[3] II. Vatikáni Zsinat: Lumen Gentium dogmatikus konstitúció, 11.

[4] Vö. Mk 1,15.

[5] Vö. Lk 15,18.

[6] Ordo poenitentiae 46. 55 (1974), 27. 37.

[7] Vö. Gal 3,27.

[8] Vö. Trienti Zsinat, 5. sessio: Decretum de peccato originali 5. kánon: DS 1515.

[9] Vö. Trienti Zsinat, 6. sessio: Decretum de iustificatione c. 16: DS 1545; II. Vatikáni Zsinat: Lumen Gentium dogmatikus konstitúció, 40.

[10] Vö. ApCsel 2,38.

[11] II. Vatikáni Zsinat: Lumen Gentium dogmatikus konstitúció, 8.

[12] Vö. Zsolt 51,19.

[13] Vö. Jn 6,44; 12,32.

[14] Vö. 1Jn 4,10.

[15] Vö. Lk 22,61--62.

[16] Vö. Jn 21,15--17.

[17] Szent Ambrus: Epistula extra collectionem 1 (41), 12: CSEL 82/3, 152 (PL 16, 1116).

[18] Vö. Jo 2,12--13; Iz 1,16--17; Mt 6,1--6.16--18.

[19] Vö. Trienti Zsinat, 14. sessio: Doctrina de sacramento paenitentiae, 4: DS 1676--78; uaz, Canones de paenitentia, 5. kánon: DS 1705; Római Katekizmus, 2, 5, 4: Kiad. P. Rodríguez (Vatikán--Pamplona, 1989.) 289.

[20] Vö. Ez 36,26--27.

[21] Vö. Jn 19,37; Zak 12,10.

[22] Római Szent Kelemen: Epistula ad Corinthios 7,4: SC 167, 110 (Funk 1, 108).

[23] Vö. Jn 16,8--9.

[24] Vö. Jn 15,26.

[25] Vö. ApCsel 2,36--38; II. János Pál pápa: Dominum et vivificantem enciklika, 27--48: AAS 78 (1986) 837--868.

[26] Vö. Tób 12,8; Mt 6,1--18.

[27] Vö. Jak 5,20.

[28] Vö. Ám 5,24; Iz 1,17.

[29] Vö. Lk 9,23.

[30] Vö. Trienti Zsinat, 13. sessio: Decretum de ss. Eucharistia, 2: DS 1638.

[31] Vö. II. Vatikáni Zsinat: Sacrosanctum concilium konstitúció, 109, 110; CIC 1249--1253; CCEO 880--883.

[32] Vö. Lk 15,11--24.

[33] Vö. II. Vatikáni Zsinat: Lumen Gentium dogmatikus konstitúció, 11.

[34] Vö. Mk 2,7.

[35] Vö. Lk 7,48.

[36] Vö. Jn 20,21--23.

[37] Vö. Lk 15.

[38] Vö. Lk 19,9.

[39] II. Vatikáni Zsinat: Lumen Gentium dogmatikus konstitúció, 22.

[40] Trienti Zsinat, 6. sessio: Decretum de iustificatione c. 14: DS 1542; vö. Tertullianus: De paenitentia 4, 2: CCL 1. 326 (PL 1, 1343).

[41] Ordo Paenitentiae 46. 55 (1974) 27. 37.

[42] Római Katekizmus 2, 5, 21: Kiad. P. Rodríguez (Vatikán--Pamplona, 1989.) 299; vö. Trienti Zsinat, 14. sessio: Doctrina de sacramento paenitentiae, 3: DS 1673.

[43] Trienti Zsinat, 14. sessio: Doctrina de sacramento paenitentiae, 4: DS 1676.

[44] Vö. Trienti Zsinat, 14. sessio: Doctrina de sacramento paenitentiae, 4: DS 1677.

[45] Vö. Trienti Zsinat, 14. sessio: Doctrina de sacramento paenitentiae, 4: DS 1678; uaz: Canones de sacramento paenitentiae, 5: DS 1705.

[46] Vö. Róm 12--15; 1Kor 12--13; Gal 5; Ef 4--6.

[47] Vö. Kiv 20,17; Mt 5,28.

[48] Trienti Zsinat, 14. sessio: Doctrina de sacramento paenitentiae, 5: DS 1680.

[49] Trienti Zsinat, 14. sessio: Doctrina de sacramento paenitentiae, 5: DS 1680; vö. Szent Jeromos: Commentarius in Ecclesiasten 10,11: CCL 72, 338 (PL 23, 1096).

[50] CIC 989; vö. Trienti Zsinat, 14. sessio: Doctrina de sacramento paenitentiae, 5: DS 1683; uaz: Canones de sacramento paenitentiae, 8: DS 1708.

[51] Vö. Trienti Zsinat, 13. sessio: Decretum de ss. Eucharistia, 7: DS 1647; uaz: 11. kánon: DS 1661.

[52] Vö. CIC 916, CCEO 711.

[53] Vö. CIC 914.

[54] Vö. Trienti Zsinat, 14. sessio: Doctrina de sacramento paenitentiae, 5: DS 1680; CIC 988, 2. §

[55] Vö. Lk 6,36.

[56] Szent Ágoston: In Iohannis evangelium tractatus 12, 13: CCL 36, 128 (PL 35, 1491).

[57] Vö. Trienti Zsinat, 12. sessio: Canones de sacramento paenitentiae, DS 1712.

[58] Vö. Róm 3,25; 1Jn 2,1--2.

[59] Vö. Trienti Zsinat, 14. sessio: Doctrina de sacramento paenitentiae, 8: DS 1690.

[60] Vö. Fil 4,13.

[61] Vö. Lk 3,8.

[62] Trienti Zsinat, 14. sessio: Doctrina de sacramento paenitentiae, 8: DS 1691.

[63] Vö. Jn 20,23; 2Kor 5,18.

[64] Vö. II. Vatikáni Zsinat: Lumen Gentium dogmatikus konstitúció, 26.

[65] Vö. CIC 844; 967--69; 972; CCEO 722, 3--4. §

[66] Vö. CIC 1331; CCEO 1431, 1434.

[67] Vö. CIC 1354--57; CCEO 1420.

[68] Vö. CIC 976; CCEO 725.

[69] Vö. CIC 986; CCEO 735; II. Vatikáni Zsinat: Presbyterorum ordinis határozat, 13.

[70] Vö. II. Vatikáni Zsinat: Presbyterorum ordinis határozat, 13.

[71] Vö. CIC 983--984. 1388, 1. §; CCEO 1456.

[72] Római Katekizmus 2, 5, 18. Kiad. P. Rodríguez (Vatikán--Pamplona, 1989.) 297.

[73] Trienti Zsinat, 14. sessio: Doctrina de sacramento paenitentiae, 3: DS 1674.

[74] Vö. Lk 15,32.

[75] Vö. 1Kor 12,26.

[76] Vö. II. Vatikáni Zsinat: Lumen Gentium dogmatikus konstitúció, 48--50.

[77] II. János Pál pápa: Reconciliatio et poenitentia apostoli buzdítás, 31.

[78] Vö. 1Kor 5,11; Gal 5,19--21; Jel 22,15.

[79] VI. Pál pápa: Indulgentiarum doctrina 1: AAS 59 (1967) 21.

[80] VI. Pál pápa: Indulgentiarum doctrina 2: AAS 59 (1967) 21.

[81] CIC 994.

[82] Vö. Trienti Zsinat, 14. sessio: Canones de sacramento paenitentiae, 12--13: DS 1712, 1713; uaz, 25. sessio: Decretum de Purgatorio: DS 1820.

[83] Vö. Ef 4,24.

[84] VI. Pál pápa: Indulgentiarum doctrina 5: AAS 59 (1967) 11.

[85] VI. Pál pápa: Indulgentiarum doctrina 5: AAS 59 (1967) 12.

[86] VI. Pál pápa: Indulgentiarum doctrina 5: AAS 59 (1967) 11.

[87] VI. Pál pápa: Indulgentiarum doctrina 5: AAS 59 (1967) 11--12.

[88] Vö. VI. Pál pápa: Indulgentiarum doctrina 5: AAS 59 (1967) 16--17; Trienti Zsinat, 24. sessio: Decretum de indulgentiis: DS 1835.

[89] Euchologion to mega (Athén, 1992) 222.

[90] Vö. II. Vatikáni Zsinat: Sacrosanctum concilium konstitúció, 26--27.

[91] Vö. CIC 962, 1. §

[92] Vö. CIC 961, 2. §

[93] Vö. CIC 961, 1--2. §

[94] Ordo Peenitentiae. Praenotanda 31 (1974) 21.

[95] Vö. Mk 2,17.

[96] II. Vatikáni Zsinat: Lumen Gentium dogmatikus konstitúció, 11.

[97] Vö. Zsolt 38.

[98] Vö. Zsolt 6,3; Iz 38.

[99] Vö. Zsolt 38,5; 39,9.12.

[100] Vö. Zsolt 32,5; 107,20; Mk 2,5--12.

[101] Vö. Iz 53,11.

[102] Vö. Iz 33,24.

[103] Vö. Mt 4,24.

[104] Vö. Lk 7,16.

[105] Vö. Mk 2,5--12.

[106] Vö. Mk 2,17.

[107] Vö. Mk 5,34.36; 9,23.

[108] Vö. Mk 7,32--36; 8,22--25.

[109] Vö. Jn 9,6--15.

[110] Vö. Mk 3,10; 6,56.

[111] Vö. Iz 53,4.

[112] Vö. Iz 53,4--6.

[113] Vö. Mt 10,38.

[114] Vö. ApCsel 9,34; 14,3.

[115] Vö. Mt 1,21; ApCsel 4,12.

[116] Vö. 1Kor 12,9.28.30.

[117] Vö. Jn 6,54.58.

[118] Vö. 1Kor 11,30.

[119] Vö. Szent I. Ince pápa: Si instituta ecclesiastica: DS 216; Firenzei Zsinat: Decretum pro Armenis: DS 1324--25; Trienti Zsinat, 14. sessio: Doctrina de sacramento extremae unctionis, 1--2: DS 1695--96; uaz: Canones de extrema unctione, 1--2. kánon: DS 1716--17.