A weboldal helyes működéséhez engedélyezze böngészőjében a javascriptet!

Olvassuk el együtt egy év alatt A Katolikus Egyház Katekizmusát (KEK)!

2020. november 18. (szerda) 7:00

www.iec2020.hu Lelki tréning napi 7 percben

MÁRIA SZŰZI ANYASÁGA ISTEN TERVÉBEN

502 A kinyilatkoztatás egészének összefüggésében a hívő látás fölfedezheti a titokzatos indokokat, melyek miatt Isten a maga üdvözítő tervében úgy akarta, hogy Fia szűztől szülessék. Ezek az indokok mind Krisztus személyét és megváltói küldetését, mind e küldetés Mária által minden emberre vonatkozó elfogadását érintik.

503 Mária szüzessége kinyilvánítja Isten abszolút kezdeményezését a megtestesülésben. Jézusnak nincs más Atyja, csak Isten. [171] "Az ember miatt, akit magára vett, sohasem idegenedett el az Atyától (...). Egy és ugyanaz az Isten Fia és az ember Fia. Egytermészetű az Atyával Istensége szerint, és egytermészetű az Anyával embersége szerint; de mindkettőben az Atya tulajdon Fia." [172]

504 Jézus azért fogantatott a Szentlélektől Szűz Mária méhében, mert ő az új Ádám, [173] aki megnyitja az új teremtést: "Az első ember a földből való, földi; a második ember a mennyből való" (1Kor 15,47). Krisztus emberségét fogantatásától kezdve betölti a Szentlélek, mert Isten "nem szűkmarkúan adja (neki) a Lelket" (Jn 3,34). Az "Ő teljességéből" -- mely teljesség a megváltott emberiség Fejének sajátja [174] -- "merítettünk mindnyájan kegyelmet kegyelemre halmozva" (Jn 1,16).

505 Jézus, az új Ádám szűzi fogantatásával indítja el a hit által a Szentlélekben fogadott gyermekek új születését. "Miként történik ez?" (Lk 1,34) [175] Az isteni életben való részesedés "nem a vérből, nem a test ösztönéből, nem is a férfi akaratából, hanem Istenből való" (Jn 1,13). Ennek az életnek a befogadása szűzi módon történik, mert teljesen a Szentlélek ajándékozza az embernek. Az emberi hivatás jegyesi értelme Istennel kapcsolatban [176] Mária szűzi anyaságában teljesül tökéletesen.

506 Mária szűz, mert szüzessége minden kétségtől mentes hitének [177] és az Isten akarata iránti osztatlan odaadásának a jele. [178] Hitének ajándéka, hogy az Üdvözítő Anyja lesz: "Mária tehát boldogabb, amikor megfogan benne a Krisztusba vetett hit, mint amikor Krisztus testét foganja". [179]

507 Mária egyszerre Szűz és Anya, mert előképe és legtökéletesebb megvalósulása az Egyháznak: [180] "Az Egyház (...) Isten igéjének hívő elfogadása által maga is Anya lesz: az igehirdetéssel és a keresztséggel ugyanis a Szentlélektől fogant és az Istenből született gyermekeket új és halhatatlan életre támasztja. És ő maga Szűz, aki jegyesének adott hűségét sértetlenül és tisztán őrzi." [181]

Összefoglalás

508 Isten kiválasztotta Éva utódai közül Szűz Máriát, hogy Fiának Anyja legyen. Ő, a "kegyelemmel teljes" a "megváltás kiváló gyümölcse": [182] Fogantatásának első pillanatától kezdve megőriztetett az áteredő bűn minden szennyétől, és tiszta maradt minden személyes bűntől egész élete folyamán.

509 Mária valóban "Isten Anyja" amiatt, hogy Anyja Isten emberré lett örök Fiának, aki maga Isten.

510 Mária Fiának "foganásakor Szűz, szülésekor Szűz, áldott állapotában Szűz, Szűz anyaságában, Szűz örökké": [183] egész lényével "az Úr szolgálóleánya" (Lk 1,38).

511 Szűz Mária "szabad hittel és engedelmességgel" működött együtt "az emberi üdvösségben". [184] Beleegyezését "az egész emberi természet helyett" [185] mondta ki. Engedelmességével új Éva, az élők Anyja lett.

 

[171] Vö. Lk 2,48--49.

[172] Friauli Zsinat 796/97-ben: Symbolum: DS 619.

[173] Vö. 1Kor 15,45.

[174] Vö. Kol 1,18.

[175] Vö. Jn 3,9.

[176] Vö. 2Kor 11,2.

[177] II. Vatikáni Zsinat: Lumen Gentium dogmatikus konstitúció, 63.

[178] Vö. 1Kor 7,34--35.

[179] Szent Ágoston: De sancta virginitate 3, 3; CSEL 41, 237 (PL 40,398).

[180] Vö. II. Vatikáni Zsinat: Lumen Gentium dogmatikus konstitúció, 63.

[181] II. Vatikáni Zsinat: Lumen Gentium dogmatikus konstitúció, 64.

[182] Vö. II. Vatikáni Zsinat: Sacrosanctum concilium konstitúció, 103.

[183] Szent Ágoston: Sermo, 186,1: PL 38, 999.

[184] II. Vatikáni Zsinat: Lumen Gentium dogmatikus konstitúció, 56.

[185] Aquinói Szent Tamás: Summa Theologiae III, 30, 1, c.