A weboldal helyes működéséhez engedélyezze böngészőjében a javascriptet!

Zarándoklat Bodajkra

2020. október 6. (kedd) 14:20

Csapó István felvételeEgyházközségünk tagjai buszos zarándoklatra indultak október 3-án, szombaton. Bodajkra utaztak, ahol a Mindenkor Segítő Szűzanya kegytemplomba látogattak el. Farkasné Nusi és Csapó István beszámolója

,,Dicsérjétek az Urat szentélyében,

dicsérjétek őt az ég erős boltozatában"

                                                    Zsolt 150, 1


Az odaúton Zoltán atya elimádkozta a zarándokok imáját, majd közösen az Örvendetes Rózsafüzért mondtuk az otthon maradottakért és szeretteinkért.

Mórócz Tamás plébános atya fogadott, és köszöntött bennünket. Ismertette a templom történetét: e hely már Szent István király korában is ismert település volt, előbb kápolnát építettek itt, ami az évszázadok folyamán barokk templommá bővült. A kegyhely mostani felújítása alkalmával a székesfehérvári püspökségtől Szent István király koponyájából csontereklyét kaptak.

Szentmise előtt Tamás atya orgonajátékával örvendeztetett meg bennünket.

A Zoltán atya által celebrált szentmisén áhítattal vettünk részt. A prédikációjából megtudtuk azt is, hogy bizony ez a Covid-vírus majd mindegyikünk életében változást okoz, valamint ez nem a Jóisten büntetése, hanem az emberiség a saját tevékenységével okozza. 

Csapó István felvételeA zarándokudvar megtekintése után az 1736-ban épített Kálvária-domb felé vettük az irányt. Zoltán atya elmélkedésével és imával, énekkel végig jártuk a keresztutat. Lelkiekben és kegyelmekben gazdagodva tekintettünk a hegytetőre érve a túlsó hegyre, melynek oldalán felsejlett következő úticélunk, Csókakő vára. 

A vár történetét nagy részletességgel és lelkesen mutatta be egy helyben lakóCsapó István felvétele kedves hölgy. E kaptatót megjárva és onnan leereszkedve megérdemelten kóstoltuk meg következő programunk helyszínén, Móron, a ,,hegy levét", ahol éppen bornapokat is tartottak ezen a hétvégén. Ezek után még egy nagyon hangulatos borkóstolón vettünk részt, és a vacsora elfogyasztása után kellemesen elfáradva, de élményekben gazdagodva és új ismeretekkel, valamint lelkiekben feltöltődve tértünk haza.

Köszönettel a szervezésért!

 

                                                                         ,,Ezt a napot az Úr adta:

                                                                           ujjongjunk és vigadjunk rajta!"

                                                                                                           Zsolt 118,24

 Tovább fotók a Galériában találhatók

Szöveg: Farkasné Nusi

Fotók: Csapó István