A weboldal helyes működéséhez engedélyezze böngészőjében a javascriptet!

Szeretettel köszöntjük honlapunkon!

  Dicsértessék a Jézus Krisztus!

A GYÓNÁS

ma 20:00

Az ember kudarca a bűn. Még akkor is, ha a közhangulat ma mást mutat: a különböző információs csatornák igyekeznek úgy tenni, mintha bűn nem létezne. Mindannyiunk életének közös jellemzője, hogy rossz döntéseink – amelyek egy része már a megszületése pillanatában rossz, más részéről később derül ki ugyanez – képesek összezilálni az életünket.

Ezért fontos, hogy okosan éljünk,. Ebben segít elsősorban a szeretetparancs, amelyet Jézus a következőképpen fogalmazott meg, amikor válaszolt egy írástudónak:"»Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből.« Ez a legnagyobb, az első parancs. A második hasonló ehhez: »Szeresd felebarátodat, mint önmagadat.« Ezen a két parancson nyugszik az egész törvény és a próféták." (Mt 22,37-40). Ugyanakkor, ha ez nehezen megy, akkor még mindig segítségünkre vannak Isten törvényei (Tízparancsolat).- Ha pedig újra és újra hibázunk is, a bűnbocsánat szentsége, a gyónás megadja az újrakezdés lehetőségét, vagyis újra Isten közelébe emel bennünket.

Könnyező Szűzanya búcsú

február 21. (szombat) 12:00

gyori-szuzanya-bucsu-plakat-2026

Somorjai Ádám OSB könyvbemutatója Hegyeshalomban

február 15. (vasárnap) 21:00

1000011422

Programok